Milyen a tökéletes asztali lámpa csemeténk számára?

Az első asztali lámpa az íróasztalomon

Emlékszem, amikor általános iskolába kezdtem járni és megkaptam az első íróasztalomat, nem sokkal később kaptam hozzá egy lámpát is. Egy nagyon jópofa lámpát, amelynek madár formája volt. Nagyon szerettem, mert vidám volt, és mindent kellően megvilágított. Persze a tanulást nem tette örömtelibbé a számomra, de amikor esténként már inkább rajzolgattam, akkor sok örömömet leltem benne. Sokáig meg is volt ez az asztali lámpa. Még a testvérem is használta, amikor ő is elérte az iskolás kort. A lámpa a költözésünk után elkeveredett, és ezóta is nehezen találok megfelelő íróasztali fényt magamnak. Az igényeim is változtak az idők során. Néhány dolog azonban a régi maradt. Például az megfelelő asztali lámpa fontossága, legyünk akár iskolások, akár dolgozó felnőttek, szülők.

Az asztali lámpa vezérlése

A gyermeknek szánt asztali lámpa legyen olyan kapcsolóval felszerelve, amely elérhető távolságon belülre esik, így a gyermek tapogatódzás nélkül le-és feltudja majd kapcsolni. Akár éjjel is. A rögzítése is fontos, nehogy a kisiskolásunk leverje az asztalról, amikor forgolódik a székben. A lámpák, tervezzék őket bármilyen masszívra, mégiscsak égővel ellátott berendezési tárgyak. Ha már nem, az nagy valószínűséggel törni fog. Előzzük meg a bajt.

Milyen a tökéletes asztali lámpa?

Asztali lámpára minden iskoláskorú gyermeknek szüksége van. Nem csak akkor nyújt segítséget, ha estébe nyúlik a tanulás, de ha éppen borúsabb idő van, vagy már nem éri úgy fény a szobát, akkor is problémássá válhat a koncentrálás. Arról nem is beszélve, hogy így a látás is romlik. Tehát a gyerekszoba mennyezetén elhelyezett általános fény és az ágy melletti olvasólámpa mellett fontos, hogy itt is legyen egy a célnak megfelelő fényforrás.

Először is fontos, hogy az asztali lámpa megfelelő méretű legyen. Az asztal felületét be kell tudnia világítani. Ezért elsősorban a magas, hosszú karú lámpák között nézelődjünk. Általános szabályként a fényforrásnak magasabban kell lennie a fejünknél, nem szabad, hogy bármikor közvetlenül a szemünkbe világítson. Sem a túl magas, sem a túl alacsony lámpa nem megfelelő. Ha túl alacsony, akkor nem világít be elég nagy területet. Ha pedig túl magasan van, szétszóródik és így gyengébben világítja be a területet.

Praktikus az asztal széléhez csíptethető lámpa is. Az ilyen asztali lámpát úgy helyezzük el, ahogy nekünk és gyermekünknek éppen megfelelő. Előfordulhat, hogy olyan eszközön dolgozunk, amelynek fénylik a felülete, így változtatni kell az irányon. Egy csíptethető lámpát könnyedén átrakhatunk a másik oldalra és a madzagok se lesznek útban.

A LED-es világítás remek asztali lámpának. Nemcsak azért, mert kevesebb energiát fogyaszt és mert tovább tart, hanem mert közvetlen fényt bocsájt ki. Gyerekeknek megfelelő a 3-5 wattos LED is, A felnőtteknek már az 5-10 wattos, erősebb fénykibocsátás javasolt. Ez amiatt van, mert a fiataloknak kevesebb fényre van szükségük, hogyan ugyanolyan élesen lássanak valamit, mint a felnőtteknek. Vegyük figyelembe azt is, hogy sem a túl kevés, sem a túl erős fény nem tesz jót a szemünknek és a közérzetünknek. A sötét árnyékok nélküli egyenletes fény tehát a kívánatos, mellyel minden íróasztal mellett végzett munka (tanulás) hatékonysága javul.

Ami a színhőmérsékletet illeti, használjunk lehetőség szerint hidegfehéret. Ez segít a koncentrációban, de egy idő után fárasztja a szemet, ezért kérjük meg a gyermeket, hogy tartson szünetet meghatározott időközönként. Ez nem csak a szemeinek, de az agyának is jót tesz. Negyedóra szünet javallott minden órában ahhoz, hogy megfelelő maradjon a koncentráció.

A stílus az asztali lámpa esetében másodlagos, de azért nem elhanyagolható. Viszonylag egyszerű dolgunk van, hiszen sok asztali lámpa webáruház arra törekszik, hogy minél többféle világítást biztosítson a vásárlóinak. Így akár modern, akár játékosabb formát szeretnénk, vagy vélünk megfelelőnek a helyiség stílusához, nem fogunk csalódni.

Állítható asztali lámpa a megfelelő fényforrás?

Vannak nagyon speciális asztali lámpák, amelyeknek mind a magasságuk, mind az irányuk variálható, így oda jut a fény, ahol éppen szükségünk van rá. Fontos szempont a kiválasztásnál, hogy a lámpa több pozícióba is állítható legyen, így könnyen beállíthatjuk a megfelelő szöget, ahol a fény felülről, az író kezünkkel ellentétes irányból jön. Ez azért jó, mert így a kéz nem vet árnyékot és semmiképp sem zavar bele a szemünkbe. Ugyanez igaz a gyermekek esetében is. Nekik kiváltképpen fontos, hogy jól lássanak minden karaktert, mert így fejlődik majd a szem-kéz koordinációjuk és a kézírás-késségük. Ha a gyermek jobb kezes, akkor a lámpát balra, ha bal kezes, akkor jobbra helyezzük. Semmiképp se világítson a szemébe. Nem csak zavaró, de fejfájást és látás-problémákat is okozhat. Ha számítógéppel is dolgozik, akkor a lámpa legyen úgy irányítható, hogy a fény a billentyűzetre essen.